info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

diagnosztikai mintaszállítás

  Az egyes egészségügyi minták szállítása eltérő körülményeket, így más-más hőmérsékletet követel meg. A TamTraCo szállításainak jelentős részét a mélyfagyasztott biológiai minták transzportja teszi ki, folyékony nitrogén gőzében, -196 °C-on utaztatjuk pl. a mélyfagyasztva tárolt embriót, spermát, herebioptátumot. Vannak olyan minták, amelyeket testhőmérsékleten tartva, a lehető legrövidebb idő alatt kell célba juttatnunk (pl. herebioptátum), más

  Egy-egy egészségügyi minta (mint például őssejt, bioptátum, mélyfagyasztott sperma vagy embrió) levételekor nem kis kihívás elé állítja a beteget, a kezelésben részt vevőt, hogy miként juttassa el azt abba az intézménybe, ahol a vizsgálat, a beavatkozás vagy éppen a tárolás történik. Számos tényezőt kell mérlegelni, pl. kell-e hűteni, fagyasztani, mennyire gyorsan kell odaérnie, milyen

  Van, akinek az élete múlik rajta, másnak „csak” az egészsége, de az sem hanyagolható el, ha egy jövőbeni betegség gyógyítása reményében kerül tárolásra egy biológiai minta. Az orvostudomány fejlődésével egyre több beavatkozást végeznek emberektől származó szövetmintákkal, elég csak a lombikprogramokra vagy az őssejttel végzett beavatkozásokra gondolni. Ezek sikeréhez elengedhetetlen, hogy éppen a megfelelő időben

  „Minek ide felhajtás, majd én elviszem ezt a mintát, ahová kell, úgyis arra megyek, és nem is olyan nagy, elfér a zsebemben.” Akár ezt is gondolhatják néhányan, akiknek az egészségügyi mintáját el kell szállítani az egyik intézetből a másikba. Valóban, előfordulhat olyan szituáció, amikor akár így is megoldódhatna a feladat, azonban az esetek jelentős

  A meddőségi kezelésen vagy a lombikbébi programon részt vevő párok gyakran úgy döntenek, hogy egy másik intézményben folytatják a küzdelmet megszülető kisbabájukért. Hol az az orvos vált munkahelyet, akihez ragaszkodnak, máskor ők költöznek új településre, húzódjon meg bármilyen ok is a döntésük hátterében, az addig tárolt humán mintákat, így a mélyfagyasztott embriót is viszik

  Egyes orvosi beavatkozásokhoz, mint például a lombikprogramhoz a felhasználásig mélyfagyasztva tárolják a levett sejteket. A megtermékenyült, be nem ültetett embriókat egy speciális, a fagyasztás során a jégkristályok képződését megakadályozó oldatban helyezik el, akár évekre is. Gyakran megesik, hogy nem abban az intézményben használják fel az embriókat, ahol levették vagy ahol tárolják őket, esetleg a

  A daganatos megbetegedések statisztikája az utóbbi években egyre rosszabbul alakul szerte a világon. Szerencsére a technológia fejlődése révén számos kutatás és felfedezés is történt a rákkutatás terén, új diagnosztikai eljárások váltak elérhetővé a gyógyításban. A terápia kulcsfontosságú pontja továbbra is az elváltozásból vett szövetminta, bioptátum vizsgálata. A szövettani vizsgálat eredménye hatással lehet a beteg

  Cégünk tevékenységének fő részét az egészségmegőrzéshez kapcsolódó mintaszállítások adják, továbbá vállaljuk reprodukciós és diagnosztikai minták szállítását is. Korábbi cikkeinkben szó volt már többek között daganatos megbetegedésekről, autoimmun betegségekről, terméketlenségről – három olyan eset, amikor az ember élete függhet a vizsgálati eredményektől.