info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

0. nap – Az első oltás

Meg is volnánk! Akár ennyi is elég lenne a mai napról. Ennél azonban kicsit részletesebb beszámolót ígértem, íme hát!

12:20-ra szólt az időpontom, így bőven volt idő itthon a reggeli készülődésre. Legtöbbször sikerül nagyon jól kiszámolnom/megterveznem az útjaimat – ez mondjuk nagy előny a munkám során – így mindig nyugodtan kelek útra. Tudom, hogy időre ott leszek!

Kollégámmal azonos időpontra foglaltunk helyet, a kettes és hármas oltópontra, – akkor még azt hittem, ennek lesz bármi jelentősége – hogy együtt utazzunk, ne legyünk egyedül a helyen, ahol senkit sem ismerünk! Jó is volt így! Hamar eltelt az út, hamar ott is álltunk a kórház udvarán, az oltópont bejáratában.

Rövid, de az elmúlt év során megszokott rutin következett:
Belépés előtt testhőmérséklet mérés.
– Hová igyekszik a kedves páciens? Balra a lift után ki van írva.
Ezután a kedves és mosolygós őrasszonyság utunkra is engedett.

Az oltópont ajtaját zárva találtuk. Kiírták, hogy a délután érkezőknek 12:20-kor kezdődik a regisztráció. Nem volt ott rajtunk kívül senki, hát mi lettünk a sor. Rövid várakozás után elkezdtek sorban érkezni az újabb és újabb várakozók. A sor lassan akkora lett, hogy egy szimpatikus biztonsági őr megszólította az embereket, és megkért mindenkit, hogy olyan sort alakítsanak ki, ami nem gátolja a folyosón a közlekedést! Szerencsére nekünk nem volt dolgunk ezzel. Biccentéssel meg is ígértem neki, hogy nem fogok közlekedést gátló magatartást tanúsítani, és álltam tovább a helyemen. Kicsit igazából unatkoztam is.

Hamarosan, olyan 12:40 körül nyílt az ajtó, és kedvesen betessékeltek minket az előzetes regisztrációhoz. Két asszisztens két számítógépnél ült, és a nyomtatott listáikból bogarászták a neveinket. Én a 91-es sorban szerepeltem. Rövid adategyeztetés, és mehettem az oltópontok előtti nővérpulthoz. Itt újabb listával várt egy nővérke! Kérdezte, hogy első vagy második oltásért jöttem-e. Többen voltunk első oltásra várók, minket türelemre intettek és előre hívták a második oltásra várók csoportját. Az egyes és kettes oltóponton megkezdték a második oltások beadását. Nekünk várnunk kellett, mert a hármas és négyes, ahol majd mi kapjuk az elsőt, még nem kapta meg a vakcinát a raktárból. Itt kicsit összezavarodtam, mert mint írtam fent, én a kettes és hármas oltópontra foglaltam az időpontfoglalón, de hamar megnyugtatott a nővérke, hogy az nem számít, majd szólnak, ha mehetek a hármasba vagy a négyesbe, mert ma ott fogják azokat oltani, akik az első vakcinájukat veszik fel.

Kicsi idő múlva hallottam is, hogy az egyik ajtó mögül kiabált egy hölgy, hogy jöhetnek az első oltásosok, mert Vince – ő volt talán a vakcinák őrzője – megjött a raktárból az ampullákkal! Mivel én álltam a sor elején, be is robogtam a hármas ajtón.

Ketten vártak rám, kedvesen köszöntöttek. A doktornő be is mutatkozott és mondta, hogy most néhány kérdést fog feltenni, és foglaljak helyet nyugodtan. Választhattam, hogy melyik karomba kérem az oltást. A másik hölgy elvette a táskámat és a pulóveremet, és elkezdte mellettem kicsomagolni az oltáshoz szükséges eszközöket egy tálcán. A doktornő a kérdések után ráírta a beleegyező nyilatkozatomra, hogy oltható, majd pecsételt és aláírt az oltási igazoláson.

A másik hölgy még egyszer megkérdezte a doktornőt, hogy mehet-e az oltás, Ő válaszolt, hogy igen.

A vékony hosszú tű a bal felkarom izomzatába mélyedt egy pillanatra, és a következőben már kint is volt. Még szúnyogcsípésnyi érzést sem keltett közben.

Készen is vagyunk! Kérem menjen ki a folyosó végén lévő pihenőbe és 15 perc várakozás után jöjjön vissza a papírjaiért – mondta a doktornő.

Ez ugye a megfigyelési időszak az oltás felvétele után. A Pfizer protokoll része. Ha hirtelen allergiás reakció alakulna ki az oltott személyben, akkor még itt a kórházban el tudják látni. Láttam is a nővérpultban néhány erre a célra szolgáló táskát. Olyasmi féléket, amiket az ember a mentősöknél láthat például.

Nos a megfigyelőben mi oltottak egymást figyeltük meg. Nem volt velünk nővér, vagy esetleg orvos. Nem bántuk nagyon, végül is közel volt a nővérpult. Állampolgári kötelességünkből figyelgettük egymást. Én néha az órámat is, hogy mikor jár le a 15 perc.

Miután eltelt, mentem a hármasba, és szóltam, hogy jól vagyok! Adta is a hölgy a papírjaimat, és mennem kellett még egy pulthoz. Oda, ahol a következő időpontot adják. Kaptam is újat. 21 nap múlva ugyanitt, ugyanekkor, szólt a parancs!

Hazafelé a kocsiban már kezdtem érezni az előre megígért izomfájdalmat. Illetve még csak azt, hogy kicsit nehezebb a bal karom. Most, kicsit több mint hat óra elteltével olyan, mint amikor a suliban kaptam egy „zsibbasztót” valamelyik havertól. Nem szívesen emelem a karomat a vállam fölé.

Nem fáj, nem is gátol semmiben, csak olyan „izé”.

Pár nap alatt elmúlik a leírás szerint, és a kollégáim is pont erről számoltak be nekem ma, úgyhogy egyelőre én is az átlagot képviselem a helyi izomfájdalmammal.

Ennyit hát a mai napról! Sok kedves szót kaptunk és a maszkok alatt valószínűleg a mosoly is nekünk szólt! Tisztelet és köszönet az oltópont elhivatott személyzetének amiért a mai viszonyok között is képesek voltak nekünk olyan hangulatot és közeget biztosítani, mintha csak egy vásári forgatagban vattacukrot vásároltunk volna, vagy jegyet vettünk volna az óriáskerékre.

Tamás Imre