info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

Sürgősségi mintaszállítás

 

A daganatos megbetegedések statisztikája az utóbbi években egyre rosszabbul alakul szerte a világon. Szerencsére a technológia fejlődése révén számos kutatás és felfedezés is történt a rákkutatás terén, új diagnosztikai eljárások váltak elérhetővé a gyógyításban. A terápia kulcsfontosságú pontja továbbra is az elváltozásból vett szövetminta, bioptátum vizsgálata. A szövettani vizsgálat eredménye hatással lehet a beteg életkilátásaira, ilyen leletek nélkül semmilyen onkológiai kezelést nem lehet elkezdeni – emellett az időben felállított diagnózis bizonyos esetekben életmentő lehet.

 

Az idő döntő tényező lehet

Egy daganatos elváltozás észlelése és a diagnózis igazolása között akár több hónap is eltelhet a betegség természetétől függően. Hetek, hónapok múlhatnak el kezelés nélkül, és a betegség gyakran már előrehaladott stádiumban jár, mire kiderül, hogy pontosan hol és mi a baj.

A csak nagyobb városok klinikáin elérhető diagnosztikai eljárásokra előzetes laboreredmények alapján a háziorvos ad beutalót. Gyakran hetekre, hónapokra előre telített a naptár, ami nem csoda, hiszen ezek a diagnosztikai központok regionálisan fedik le a lakosságot, ugyanakkor az ultrahanggal vagy CT-vel történő vizsgálat már nagyobb biztonsággal igazolhatja az elváltozást, mint például a vérből kimutatható tumormarkerek. A lelet értékelését követően a szakorvos javaslata alapján szövettani vizsgálat lehet szükséges, mely további napokat, heteket jelent a beteg számára kétségek között, célzott terápia nélkül.

 

Mennyi időt vesz igénybe a szövettani vizsgálat?

Amennyiben szövettanulmányozás céljából mintavételen esett át a beteg, a patológiai leletekre – intézménytől függően, azon járulékos tényezőket is figyelembe véve, mint a mintaszállítás, logisztika vagy a lelet postázása – egy-két, olykor több hetet is várni kell. Bonyolódik a helyzet, ha további – például immunhisztokémiai, molekuláris diagnosztikai – vizsgálatokra van szükség a pontos diagnózis felállításához. Gyakran előfordul az is, hogy egy vidéki, egyszemélyes patológián konzultációt kell kérni mondjuk egy egyetemi intézettől, ami további napokig-hetekig tartó várakozást jelenthet. Ez a betegek számára nagyon nehéz időszak, hiszen a bizonytalanság lelkileg és idegileg egyaránt megterhelő állapot.

 

Gyorsított eljárás

A mintavételt követően a beteg dönthet úgy is, hogy nem az OEP által finanszírozott, de hosszabb eljárást választja, hanem magán úton megrendeli a már hazánkban is elérhető gyorsított szövettani vizsgálatot. Ebben az esetben a mintavételt követően ő viseli a folyamat költségeit, beleértve a szállítást is. A sürgősségi mintaszállítás cégünk egyik fő tevékenysége, a naponta végzett mintaszállítási gyűjtökörök révén az ország bármely pontján készek vagyunk sürgős mintájának felvételére és a vizsgálatot végző intézetbe szállítására. Kérdéseit, megrendelését az alábbi elérhetőségeken várjuk, forduljon hozzánk bizalommal!

 

+36 70 613 7666
+36 70 636 8863
info@tamtraco.hu

Tamás Imre