info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

Covid-19 oltásom története

 

Tamás Imre vagyok, a TamTraCo tulajdonosa. Egészségügyi minták szállításával foglalkozik a cégem. Vér, szövet, diagnosztikai és ivarminták országon belüli és nemzetközi szállítását végezzük testhőmérséklettől a folyékony nitrogénben mélyfagyasztott állapotig, az év minden napján. Kollégáimmal együtt kiszolgáljuk az ország őssejtbankjait, meddőségi intézeteket, laborokat, gyógyszeripari szereplőket. Mivel aktualitása van, közzéteszem tapasztalataimat ezen a fórumon is.

Mindannyiunk életét gyökeresen változtatta meg a 2020-as év. Minden bizonnyal a 2021 sem lesz már olyan, mint a COVID-19 előtti éveink. Igazából azt hiszem semmi nem lesz olyan! Alapvető változásokon megy keresztül a társadalom, ezt mindannyian látjuk, érezzük. Képezheti vita tárgyát a vírus, a különböző társadalmak vezetőinek hozzáállása, a szigorítások, a vakcinák, az azonban egyértelmű, hogy a változáshoz alkalmazkodnunk kell önmagunk, vállalkozásunk, munkahelyünk, családunk, egyszóval az egész életünk érdekében!

Mindezek hatására, néhány példát látva és követve úgy döntöttem, hogy megörökítem, és naponta közzé teszem oltásom történetét a közösségi médiában.

Bármi is motivál, vagy éppen tesz motiválatlanná téged, kedves olvasó, kérlek fogadd el tőlem a következő sorok és bejegyzések tartalmára vonatkozóan a következőket:

Objektív leszek önmagammal és a körülményekkel, a velem történtekkel kapcsolatban! Nem kritizálok! Sem rendszert, sem személyt, sem technológiát, sem világnézetet. Egyszerűen nem ez a célom, és nem is értek én mindenhez! Célom csak annyi, hogy az én szemszögemből, az én esetemet mutassam be informáló, tájékoztató céllal.

Majd egy éve, hogy megjelent hazánkban a COVID-19. Szerencsémre én nem kerültem ezidáig kapcsolatba a vírussal, nem fertőződtem meg. A közvetlen környezetemben viszont sokan átestek a betegségen. Barátok, rokonok, üzletfelek, különböző tünetekkel, különböző idő alatt visszaálló eredeti egészségi állapottal, és különböző, megmaradó, vagy csak lassan elmúló, elhúzódó tünetekkel élték át – és szerencsére élték túl – a fertőzést.

Részemről következetesen betartottam, és betartom most is a védő és korlátozó intézkedéseket. Nem megyek tömegbe, az emberektől megtartom a két méteres védőtávolságot. Mindig viselek maszkot a városban. Itthon, falun, ha az utcára megyek, nem feltétlen, hiszen sokszor ameddig ellátok nincs járókelő az utcán. A zsebemben azonban mindig van maszk, hogy alkalmasint használhassam! Teszem hozzá, szabályosan! Ámulattal nézem általam állmaszkúnak hívott embertársaimat az utcákon, ne adj Isten, a saját autójukban egyedül, biciklin vagy robogón ülve. Érdekes kérdéseket vet fel bennem a maszk ilyen mód furán és értelmetlenül viselése. Rendszeresen fertőtlenítem a kezeimet. Mindig van nálam jó minőségű kézfertőtlenítő. Változtak a kézmosási szokásaim. Sokkal alaposabban és többször mosok kezet, mint korábban. Amiben igazán sokat fejlődtem, tudatosan, az a felesleges, sokszor önkéntelen arc, szem és szájérintések elhagyása. Már a sajátomé ugye! 😀 Mindezekkel azt hiszem saját részemről, magamért és környezetemért megtettem a lehető legtöbbet a vírus elkerülése érdekében.

Sokat jártam az elmúlt 11 hónap alatt külföldön. Kivétel nélkül munkaügyben. London, Párizs, Plzeň, Bécs. Volt amelyik helyet 8 alkalommal látogattam meg. Most készülök Ukrajnában, majd újra Párizs lesz az úticél! Mivel munka miatt mentem mindig, soha nem volt gond a határokon, az ellenőrzéseken, vagy a külföldi intézetekbe való belépéssel. Volt PCR tesztem, gyorstesztem és szerológiai tesztem is néhányszor. A munkám miatt továbbá számos itthoni kórházat, labort, rendelőt látogatok és látogattam. Sok emberrel találkozom annak ellenére is, hogy az online térbe igyekeztem áthelyezni a lehető legnagyobb részét a szükséges kommunikációnak.

Figyelemmel kísértem a vakcinafejlesztések és egyéb kutatások hiteles forrásokból származó híreit. Tekintettel arra, hogy többek között gyógyszeripari szereplőknek is dolgozunk, illetve nagyon sok, számomra igen nagyra becsült okos emberrel vagyok körülvéve a munkám és üzleti kapcsolatrendszerem miatt, arra a döntésre jutottam, hogy önkéntesen kérem a vakcinát amint lehetséges.

Mivel egészségügyi szolgáltató vagyok, alkalmazottaim és magam is kifejezetten sokat tartózkodunk egészségügyi ellátó intézményekben, és kapcsolatba kerülünk az ott dolgozókkal és az ott tartózkodó páciensekkel is, lehetőségünk van most, céges szinten regisztrálni, és az elsők között felvenni a védőoltást. Kifejezetten büszke vagyok egyébként az alkalmazottaimra, hiszen mindannyian átérzik a jelen helyzet súlyát, és családjuk, környezetük, ismerőseik védelme érdekében rendkívül pozitívan állnak az önkéntes oltásfelvételhez. Idős, esetleg beteg vagy veszélyeztetett családtagjaink védelme talán a legfontosabb! Semmi esetre sem szeretnénk hazahozni a vírust, ha esetleg találkoznánk vele a munkánk során! Személyes érintettségemet még fokozza, hogy párommal, Emesével babát várunk. Így a várandósság vége felé közeledve kifejezetten vigyáznom kell rájuk is!

És hát még egy személyes érv a végére. Érzésem szerint hamarosan szembesülünk majd azzal, – kifejezetten a mi szakmánkban biztosan – hogy bizonyos helyekre csak úgy jutunk be, ha oltási igazolással rendelkezünk. Esetleg külföldi szállítások szervezésében és lebonyolításában fontos szerepe lesz annak, hogy megkaptuk-e, vagy sem a Covid-19 vakcinát.

Döntöttem tehát, és regisztráltam!

A Pfizer/BioNTech Comirnaty aktív immunizálásra javallott vakcináját veszem fel, mely a tájékoztató szerint a vírus molekuláris szerkezetén alapuló technológia segítségével jött (hozták) létre. Az oltóanyag mRNS-alapú, egy lipid nanorészecskébe csomagolt, a stabilitás miatt módosított hírvivő RNS molekulát (mRNS) tartalmaz. A vakcina elősegíti, hogy az immunrendszer antitesteket és a vírus ellen ható vérsejteket termeljen, így nyújtson védelmet a COVID 19 ellen. A gyártó szerint a teljes immunitás a második oltás felvétele után hét nappal alakul ki. Hozzáteszik természetesen, idézem: „Mint minden vakcinánál, a Comirnaty esetében is előfordulhat, hogy a 2 adagból álló oltási sorozat nem véd meg minden beoltott személyt, és nem ismert, meddig tart a védőhatás.” De hát ez így normális azt hiszem! 7,5 milliárd ember nem reagálhat bármire egyféle módon, és ezt nem is ígérheti nekünk tiszta lelkiismerettel senki!

Nemmondommmeg melyik kórház 1. számú oltópontján várnak kedden délben. Felkészülve ott leszek! A részleteket pedig közzé teszem, egészen a 21 nap múlva esedékes második oltásig, valamint az azt követő két hétben lezajló folyamatokon át, a jövőbeli (oltási igazolásos) tapasztalataimig!

Kedden tehát ismét „találkozunk” minimum egy bejegyzés erejéig!

 

Tamás Imre