info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

mélyfagyasztott minta szállítás

  „Minek ide felhajtás, majd én elviszem ezt a mintát, ahová kell, úgyis arra megyek, és nem is olyan nagy, elfér a zsebemben.” Akár ezt is gondolhatják néhányan, akiknek az egészségügyi mintáját el kell szállítani az egyik intézetből a másikba. Valóban, előfordulhat olyan szituáció, amikor akár így is megoldódhatna a feladat, azonban az esetek jelentős

A mélyfagyasztott biológiai minták szállítása esetén a legfontosabb a megfelelő hőmérséklet biztosítása, amit egyrészt a szállítóedény, másrészt a maximális odafigyelés garantál. Bár a TamTraCo fagyasztottminta-szállításainak jelentős része folyékony nitrogén gőzében, -196 °C-on történik (pl. a mélyfagyasztva tárolt embriót, spermát, herebioptátumot ezen a hőfokon utaztatjuk), előfordul, hogy egyes minták számára a szárazjeges közeg (-80 °C) a

  Egyes orvosi beavatkozásokhoz, mint például a lombikprogramhoz a felhasználásig mélyfagyasztva tárolják a levett sejteket. A megtermékenyült, be nem ültetett embriókat egy speciális, a fagyasztás során a jégkristályok képződését megakadályozó oldatban helyezik el, akár évekre is. Gyakran megesik, hogy nem abban az intézményben használják fel az embriókat, ahol levették vagy ahol tárolják őket, esetleg a

  Egyre több (például a daganatos) betegség gyógyításában játszanak jelentős szerepet az őssejtek, világszerte eddig több mint 1,2 millió őssejtbeültetést végeztek már. Az őssejtek olyan érintetlen sejtek, amelyek különleges tulajdonságuknak köszönhetően képesek egyéb sejtekké átalakulni, ezért akár károsodott sejtek pótlására és transzplantációra is használhatók. Az őssejteket leggyakrabban a szülések alkalmával levett köldökzsinórvérből nyerik ki, ezért