info@tamtraco.hu, mintaszallito@gmail.com +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

Fagyasztott minta szállítása – akár két hétig is hűt az edény

A mélyfagyasztott biológiai minták szállítása esetén a legfontosabb a megfelelő hőmérséklet biztosítása, amit egyrészt a szállítóedény, másrészt a maximális odafigyelés garantál. Bár a TamTraCo fagyasztottminta-szállításainak jelentős része folyékony nitrogén gőzében, -196 °C-on történik (pl. a mélyfagyasztva tárolt embriót, spermát, herebioptátumot ezen a hőfokon utaztatjuk), előfordul, hogy egyes minták számára a szárazjeges közeg (-80 °C) a legideálisabb. Így vittünk már különféle emberi és állati mintákat, szöveteket, vagy kutatási célú vizsgálatokra mintákat is. Szinte bármilyen, mélyfagyasztott tárolásra szánt egészségügyi mintát szállítunk, és nemcsak speciális intézmények, hanem kórházak számára is.

Csakis zárt edényben

Tehát az egyik legfontosabb tényező az állandó hőmérséklet, ezért fokozott figyelmet igényel részünkről, hogy szállítás közben a szállítóedényben ne forduljon elő hőmérséklet-ingadozás. A mélyfagyasztva szállított minta hőmérséklete semmikor sem melegedhet -150 °C fölé, ezért a lehető legnagyobb biztonságot az általunk használt, e célra hitelesített és validált szállítóedények folyékonynitrogén-fürdője garantálja. Szállítás esetén mi visszük a mintegy 36 óra alatt felkészített szállítóedényt a mélyfagyasztott minta tárolását és kiadását végző intézethez, amelynek laboros szakemberei helyezik el a mintát az edényben. Ők is zárják le a dobozt, tehát a mi szállító munkatársunk nem kerül közvetlen kapcsolatba a szállítmánnyal, ezzel is biztosítva a higiéniás körülményeket. Az ő feladata az, hogy a szállításhoz szükséges ideális feltételek mellett mielőbb eljuttassa a tartályt az egyik intézettől a másikhoz. A szállítóedényt a befogadó intézet laboros személyzete bontja fel, speciális körülmények között ők veszi ki, majd helyezik el a saját tárolóedényükben a mintát.

 

Még éjszaka is fő a biztonság!

A szállítási körülményeknek és az e célra kifejlesztett edényeknek köszönhetően abszolút biztonságban vannak a humán minták, ideális esetben a szállítás idejénél, tehát néhány óránál többet nem töltenek az autóban. Extrém esetekben, amikor nagy távolságokra kell eljuttatni a fagyasztott mintákat, és munkatársunk aznap már nem ér oda a befogadó intézmény erre kijelölt „hivatali” idejében, előfordul, hogy a TamTraCo tárolja be éjszakára a szállítótartályt, természetesen felügyelt tárolóhelyen.

Mélyfagyasztott minták Európán belül

Ugyan nitrogénes edényeink akár 20 napig is tartják a kívánt hőfokot, tehát eddig képesek garantálni a bennük elhelyezett minta minőségét, mégis biztonságosabbnak véljük a rövidebb időtartamú szállításokat. Hazánk területén kívül számos esetben szállítottunk már Európa több országába, nem egyszer repülőgépet is igénybe vettünk a minta eljuttatásához. Az Európai Unión kívülről érkező humán mintákat vámvizsgálatnak vetik alá, és ugyan a küldemény a már említett húsz napig biztonságban van a szállítóedényben, mégis az 1-2 napos szállításoknál nagyobb kockázattal járnak ezek a fuvarok. Azt is érdemes tudni, hogy a külföldi intézetek viszonylag nehezen adják ki a mintákat, de a TamTraCo-nál a lehetőségekhez képest igyekszünk minden kérést teljesíteni.

Garancia és felelősségbiztosítás

Mivel az utazás alatt fellépő rázkódás vagy egy esetleges baleset mind növeli a minta sérülésének kockázatát, ezért a legoptimálisabb útvonal tervezésével a lehető legrövidebb időn belül juttatjuk el az egyik intézményből a másikba. Az esetek többségében maga a szállítás néhány óra alatt lezajlik, talán ennek is köszönhető, hogy az általunk teljesített mintegy 15 ezer transzportból egyszer sem fordult elő nem vagy hibás teljesítésből adódó probléma. Természetesen szállítás közben bármikor történhet közlekedési baleset vagy előállhat vis maior helyzet, mindezekre komoly, így a szállított árura is kiterjedő több millió forint fedezetű felelősségbiztosítással rendelkezik cégünk.

 

Tamás Imre