info@tamtraco.hu, ajanlat@mintaszallito.hu +36 70 613 7666, +36 70 636 8863

Szövetminta szállítása

 

Számos betegség diagnosztikai vizsgálata, kezelése, de a lombikbébi program sikere azon is múlik, hogy rendelkezésre áll-e időben, a kívánt hőmérsékleten a betegtől vett szövetminta. Ezért jelentős és felelősségteljes feladat hárul arra a szereplőre, amely a mintavevő intézetből a vizsgálatot, beavatkozást végző intézménybe eljuttatja a reprodukciós és diagnosztikai mintát. Nem elég a célnak megfelelő jármű, a speciális szállítóedény, elengedhetetlen a szakértelem és fontosak a korrekt emberi kapcsolatok is.

 

Miért szállítjuk a szövetmintákat?

Mint ahogy a világ számos országában, az Európai Unió tagállamaiban és Magyarországon is gyakori, hogy nem ugyanabban az intézményben történik az egészségügyi mintavétel, mint ahol feldolgozzák a szövetmintát. Akár több száz, esetenként több ezer kilométer távolság is lehet a két hely között, hiszen a korszerű laborműszerek magas ára nem teszi lehetővé, hogy minden városban minden berendezés rendelkezésre álljon. Olyan speciális ellátást végző intézetek, magánkórházak is létrejöttek, amelyek egy-egy régióban vagy az egész országban egyedülálló szolgáltatást nyújtanak, de azok igénybe vételéhez nem minden esetben szükséges a személyes jelenlét. A levett szövetmintát azonban megfelelő minőségben és időben el kell juttatni az egyik helyről a másikra, ezt a legszakszerűbb módon az erre specializálódott mintaszállítók, így a TamTraCo végzik.

 

A mintaszállító több, mint az átlagos fuvarozó

A diagnosztikai és a szövetminták, a bioptátumok vagy a mélyfagyasztott szövetek felhasználása különböző hőmérsékleten történik, így más és más módon kell őket szállítani ahhoz, hogy megőrizzék minőségüket. Mi a testmelegtől a mélyfagyasztott állapotig minden hőmérsékletet biztosítani tudunk a szövetminták számára, a minta típusa által megkövetelt szállítási körülmények és szállítóedényzet birtokában biztonságosan tudjuk ellátni a feladatot a megbízó által meghatározott időben.

A különféle szállítási módok és a szállítási hőmérséklet biztosítása, nyomon követése komplex feladat: a jelentős távolságok áthidalásával és az időtényező figyelembevételével kell megszervezni a diagnosztikai minták eljuttatását. Ha testmeleget igénylő frissen vett mintát viszünk, akkor elsődleges a gyorsaság, hiszen az idő előrehaladtával romlik a minta minősége. Amennyiben mélyfagyasztott mintát szállítunk, akkor a megfelelő hőmérséklet biztosítása a legfontosabb. Ezt egyrészt a szállítóedény, másrészt a maximális odafigyelés garantálja.

 

Mi a mintaszállítás menete?

A diagnosztikai minták a levétel helyéről a vizsgálat helyére való eljuttatására a TamTraCo a leggyorsabb szállítási módozatokat kínálja. Megbízóink az esetek nagyobb részében azoknak az intézeteknek az ügyfelei, amelyekkel szerződött partneri viszonyban állunk, legtöbbször az az intézmény ajánl bennünket, amelyik feldolgozza vagy leveszi a mintát. Egyre többen találnak ránk az interneten keresztül is. A kapcsolatfelvétel után tájékoztatjuk ügyfeleinket a szállítással összefüggő tudnivalókról, ismertetjük a szállítás menetét és árajánlatot adunk a szolgáltatásunkra. Célunk, hogy ügyfeleink számára leegyszerűsítsük a mintavételt követő folyamatot, hiszen a szállításhoz kapcsolódó szervezést és lebonyolítást teljes egészében mi intézzük. A megbízási szerződés megkötése után beszerezzük a befogadó nyilatkozatot a fogadó intézménytől, majd egyeztetjük a minta keletkezésének körülményeit a beavatkozást végrehajtó és a mintát kiadó intézmény munkatársával. Ez azért fontos, mert ez alapján tudjuk eldönteni, hogy milyen szállítóedényre lesz szükség és mikorra mehetünk a mintáért. A következő fázisban történik maga a szállítás, ami után már csak a számla kiállítása és kiegyenlítése van hátra. A szállítási folyamat alatt állandó telefonos kapcsolatot tartunk ügyfeleinkkel, így nyomon tudják követni, hogy mikor kaptuk meg a befogadó nyilatkozatot, mikor egyeztettünk a fogadó intézménnyel, mely időpontban vettük fel és adtuk le a mintát.

 

 

Erősségünk a pontos teljesítés, a magas színvonalú kommunikáció, a hatékony megoldás

„Gyors, pontos, megbízható szállítás, érthető, lényegre törő információk, elsőrendű kommunikáció, precíz számlázás és dokumentáció, fizetés kényelmesen, utalással. Csak ajánlani tudom.“ Ezt nem mi állítjuk, rólunk írta egy ügyfelünk. Amellett, hogy igyekszünk minden megbízónkat tudásunk legjavával szolgálni, az elmúlt években kiváló kapcsolatot építettünk ki a különböző egészségügyi intézetek munkatársaival, így alakíthattuk saját, ügyfélbarát gyakorlatunkat, amely a visszajelzések alapján sikeresnek bizonyult. Küldetésünk a hibamentes és pontos szolgáltatás, a gördülékeny ügymenet. Továbbra is a „Megbízható és teljesen korrekt cég” állításnak szeretnénk megfelelni, amivel egyik ügyfelünk illetett bennünket.

Tamás Imre